Lizyárium

Élj a mának! (18+)

Eldöntötte: a méhében megfogant csöppnyi élet pusztuljon! Mert hogyisne, még hogy egy gyerek! De hiszen akkor vége lenne a nonstop Carpe diem!-nek. „Márpedig élni tudni kell…” – szokta makogni félrészegen, mert ivott keményen. Nem volt válogatós – suli után gyakran a legközelebbi csehó felé vette az irányt. Simán kiszolgálták – hála a nonstop Carpe diem!-nek, legalább öt évvel idősebbnek nézett ki a koránál. Ha az elfogyasztott alkohol, pasik, cigi… alapján nézzük, akár harminc évvel is öregebb volt az életkoránál! Volt. Mert szétégett… Volt gimis osztálytársnőmről beszélek.

(tovább…)

Reváns az ágyban (18+)

„Na jó, ebből elég volt!” – csattant fel az asszony, és szabadulni próbált a férje karjaiból. A férfi azonban mit sem hallott vagy akart hallani a szavaiból, és még nagyobb erővel és lendülettel folytatta… nyilván már csúcsközelben volt. Az asszony is úgy érezte, ezért minden erejét összeszedve támadt vissza. „Elééég, elég legyen!” – üvöltötte, a körmeit pedig a férje vállába vájta. A férfi feljajdult a fájdalomtól, és egy pillanatra erőtlenné vált. Ezt használta ki a nő: egy hirtelen mozdulattal szinte lerúgta magáról.

(tovább…)

„El a kezekkel a tevepatámtól!” (18+)

Nem szoktam úgynevezett tevepatát villantani – azért a címbeli idézőjel-használat, hogy így is jelezzem, nem az én felszólításom olvasható fent. (Miközben természetesen egyetértek vele.) Én egyébként sem vagyok villantós típus – anélkül is beszólogathatnak a kanbunkók az ember lányának, ha egy fokkal csinosabb, mint az ördög öreganyja (vannak perverzek, akik még annak is). Egy szál harisnyanaciban pedig – csak úgy à la nature – nem szoktam utcára menni, mert nem arra lett kitalálva, akkor sem, ha leggingsnek hívják is manapság. Persze a leggings nem mezei harisnyanaci, de csábos idomainkra tapadva majdnem ugyanúgy néz ki.

(tovább…)

Fesztiválbeugró-cumi (18+)

Az egyik netes női orgánum újságírónője (úgy is mint önfelkent moralisszimusza) pontokba szedve próbálja meg ráncba szedni a fesztiválokra, fesztiválozásra készülő kanokat. Azokat a hímegyedeket, akik – szemben az igazi férfiakkal – nem tudják, hogyan kell illendően viselkedni a hölgyekkel, legyenek azok akár egy fesztiválbeugróért instant orális akciót kínáló, arra csábító izék.

(tovább…)

A méret a lényeg, naná! (18+)

Még mielőtt a Big Bráner vetélkedő dobogósai bőszen és diadalittasan bólogatni kezdenek, sietek leszögezni: félreértették a címet. A big bráner fetisiszták szintúgy. Mondhatnám azt is, hogy saját vágyaik és beleérzéseik foglyai: nagyobb bráner, nagyobb élvezet, nagyobb boldogság…

(tovább…)

Megszakított közösülés (18+)

Ezerrel izzott a lamúr – a csaj is közel járhatott az orgazmusok orgazmusához, de én azért biztos voltam benne, hogy a pasi előbb durran el. Helyette azonban az agyam durrant el, amikor – stílszerűen és adekvátan fogalmazva – közbebaszták a reklámblokkot.

Ilyenkor szólalnak meg intellektusuk sztratoszférájából az álentellektüelek, hogy: „Na, baszki, látod, ezért nincs nekem tévém… azóta, hogy feltalálták!” És ha már egyszer nincs nekik, akkor nem is igen nézik – nyilvánvalóan intuitíve tudják olykor naprakészen, hogy milyen szarcunami árad megállíthatatlanul a varázsdobozokból. Mindenesetre határtalannak hitt intuitív képességeiknek is van határa, különben azt is tudnák, hogy nem csak szarcunami… igenis, vannak jó csatornák, és vannak olyan filmek, amelyek legkönnyebben még mindig a tévében kaphatók el, hogy a valódi élményt kínáló színházi és egyéb közvetítésekről ne is beszéljek.

(tovább…)

Még nem vagyok azon a szinten, hogy…? (18+)

Automatikusan a címben olvasható kérdéssel reagál az ember lánya, amikor enyhe (vagy kevésbé enyhe) lesajnálással közlik vele, hogy: „Még nem vagy azon a szinten, hogy…” Mindezt észérvek helyett, de annál nagyobb fensőbbségtudattal. Ahogy fanatikus hívőkhöz illik, akik méltóságon alulinak tartják, hogy észérvekkel válaszoljanak a „szentjükre” és tanaira, vagy az éppen őrájuk vonatkozó kritikus észrevételeidre (egyáltalán ha nem a kötelező elragadtatás hangján szólalsz meg velük kapcsolatban). 

(tovább…)

Művészi aktfotó-sorozatot rólam? (18+)

Sokadszorra futottam bele olyan cikkbe, amelyik szinte parancsolóan kérdez rá, hogy: „Ugye, te is akarsz magadról ilyen művészi aktfotó-sorozatot?” A kérdés azt sugallja, hogy akarnom kellene, helyesebben kell, ahogy más hasonló írások szerzői rám is parancsolnak. „De mi a faszért akarnék?” – kiáltott fel a tudatalattim kápolnájában imádkozó szelíd apáca, ahogy a cikkcímre pillantottam.

(tovább…)

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!