Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
Lizyárium

„El a kezekkel a tevepatámtól!” (18+)

Nem szoktam úgynevezett tevepatát villantani – azért a címbeli idézőjel-használat, hogy így is jelezzem, nem az én felszólításom olvasható fent. (Miközben természetesen egyetértek vele.) Én egyébként sem vagyok villantós típus – anélkül is beszólogathatnak a kanbunkók az ember lányának, ha egy fokkal csinosabb, mint az ördög öreganyja (vannak perverzek, akik még annak is). Egy szál harisnyanaciban pedig – csak úgy à la nature – nem szoktam utcára menni, mert nem arra lett kitalálva, akkor sem, ha leggingsnek hívják is manapság. Persze a leggings nem mezei harisnyanaci, de csábos idomainkra tapadva majdnem ugyanúgy néz ki.

A stílusguruk és ministránsaik számtalanszor felhívták a figyelmet a leggings (és a testre tapadó jóganaci) utcai viselésének szabályaira. Jellemzően feleslegesen, mert azoknál, akiknek (a villantgatósoknak) szükségük lenne az útbaigazításra, úgyis süket fülekre talál; a többiek pedig tudják maguktól is (hogy mit és hogyan, meg hogy mit NEM).  

A villantgatósoknak valóban hányhatják a borsót arra a bizonyos falra… a második bőrükként rájuk tapadó nacijuk semmit nem bíz a képzeletre. A punciszőrüket csak azért nem lehet szálanként megszámolni a nacijukon keresztül, merthogy csupasz bébinunus álcázza magát tevepatának a leggingsben. Tehát villan a tevepata, majd a tekintet… mondjuk egy kané, aki meglátja és azonnal, verbálisan ejakulálva abuzál (vagy abuzálva ejakulál – szexuálterapeuta legyen a talpán, aki megkülönbözteti a kettőt). Aztán a csábos villantó tekintete villan… mint a miskároló kés pengéje, és a kanbunkó kanságának annyi… legalábbis Miss Leggings lelkében. Miközben nem semlegesíti az abúzus okozta traumát – kivéve, ha… Nem, inkább ne feltételezzük, hogy élvezi a telepatikusan koitáló kanbunkó-pillantásokat! (Már megint csábos villantót írok, pedig a villantók között szép számmal akadnak, akik a legnagyobb jóakarattal sem nevezhetők csábosnak, de ezt inkább nem részletezem, ebéd előtt írom ezeket a sorokat.)

Még mielőtt az áldozathibáztatás főbenjáró bűnébe esnék (mi sem áll távolabb tőlem), sietek leszögezni, hogy nálam sincs mentség még a legenyhébb verbális abuzálásra sem. Nonverbálisra pedig még annyi sincs. Csak nem értem ezeket a nőket… még a csajszikat sem: mire ez a magamutogatás.

Persze hogy tudom, mi erre az öntudatos válasz: „Nem a pasiknak öltözködünk!” Mondjuk én is inkább vetkőzésnek tartom az ilyet: kipakolt cicik és (mű)csöcsök, falatnyi, tapadós nadrágocskák (a férfiaknál picsanadrágnak gúnyolják az ilyet), cicanaci… elöl semmi, hátul még annyi se fürdőruhákban csapatják/veretik (ezt most így kell írni trendiül!) a fesztiválokon (a tömegben is, hogy aztán csodálkozzanak, hogy nem csak a puncijuk van bugyikájukban). Persze, valóban szívük joga, és még az sem jogosít fel senkit arra, hogy beszóljanak, ha éppen meztelenül flangál… De hát kőbunkó-ösztönlény-kanok voltak, vannak, lesznek. (Ez a kanbunkóság megmaradásának alaptörvénye.)

És tiltakoznak is, vizuális abuzálásról beszélnek (ha nem is kifejezetten ilyen trendi módon kifejezve magukat). Hogy „ezek a… szóval ezek a… kifejezetten provokálják a férfiakat!” Márpedig ők annyira férfiak, hogy csak úgy dagad nekik a gatyában… sőt ki is kívánkozik már onnan… sőt-sőt inkább bekívánkozik… a tevepaták közé.

Szerény javaslat: aki nem akar kőbunkó-ösztönlény-kanok szextárgya lenni, az ne állatiasítsa tevepatává a punciját! A többieknek itt a jó hír: mű-tevepatákat gyártanak és forgalmaznak azoknak, akik még nagyobbra vágynak (nemcsak tevepatára, hanem sikerre is a kőbunkó-ösztönlény-kanok körében).

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!